Feliratkozások
Tájékoztató kiadvány szülőknek
Tájékoztató az iskolaköteles gyermekek szülei részére
Úgy érezzük , nevelésünk, tanításunk hatékonysága azon múlik, hogy a pedagógus törekszik e arra, „hogy minél jobban figyeljen a gyermekre, vagy elsősorban az ambicionálja, hogy a gyermek figyeljen minél jobban rá…Ha mi felnőttek figyelünk a gyerekre, akkor tevékenységével, szavaival, érdeklődésével, elakadásával, feszültségeivel ő motivál minket arra, hogy segítsünk neki, hogy tanítsuk, és nem elsősorban nekünk kell motiválni őt annak érdekében, hogy figyeljen ránk.” (Kereszthy Zsuzsa)
Kedves Szülők!
Egy olyan újságcikket olvasnak éppen, amelyből vázlatos betekintést kaphatnak az Arany János Általános Iskolában folyó pedagógiai tevékenységről.
Szeretnénk munkánk, újfajta pedagógiai módszereink, pozitív nevelési szemléletünk iránt felhívni az Önök érdeklődését, figyelmét és egyben alapozni kívánunk világra való nyitottságukra, érzékenységükre. Önök is tapasztalhatják saját környezetükben, hogy az értékrend válság rányomta bélyegét az emberi kapcsolatokra, a családra, a családi nevelésre, ezért szeretnénk segítő kezet nyújtani problémáik megoldásában, a gyermeknevelés nehézségeiben. Így kritikus helyzetek kezelésében partnereik, ha úgy tetszik barátaik szeretnénk lenni.
Nevelő-oktató munkánk során igyekszünk szem előtt tartani a gyerekek életkori sajátosságait, felfogóképességét, érdeklődését. Fő nevelési eszközünk ebben a munkafolyamatban az egyénre összpontosított figyelem és szeretet. Nap, mint nap azon fáradozunk, hogy az iskolába járó gyerekek emberszeretők, humánusak, társaikkal és a felnőttekkel szemben udvariasak legyenek. Észrevegyék környezetükben az igaz emberi értékeket (tisztesség, becsületesség, őszinteség) fogékonyságuk fejlődjön ki a szép és esztétikus iránt.
Pedagógiai attitűdünkben a gyermek és annak harmónikus fejlődése a legfontosabb, így munkánk során igyekszünk biztosítani a mindennapi sikerélményt, hiszen cselekvési lehetőségek széles köre szolgálja a gyermeki személyiség folyamatos kibontakoztatását. Az egyéni különbségekből adódó lemaradást, felzárkóztatást egyénre szabott feladatok, napi tevékenységünkbe épített differenciált foglalkoztatás és fejlesztő pedagógiai munka segíti. Módszertani kultúránk gazdagodásával az egyénre szabott fejlesztési lehetőségek kitágultak, egyszerre több képességszint fejlesztését, közös tanulói együttmunkálkodást tesz lehetővé a nem csak a kooperatív tanulási technika, hanem a szabadtanulás, öndifferenciálás alkalmazásának lehetősége is.
Az iskolakezdés körüli átmeneti problémákat (új környezet, új felnőttek, szokások és szabályok, a gyermekek megismerése, új tevékenységrendszer), mint a 6-7 évesek életében jelentkező nehézségeket és szorongásra okot adó tényezőket igyekszünk megszüntetni. Nap, mint nap sor kerül a tanító és fejlesztőpedagógus közötti feladatmegosztással gyorsabb ütemű képességfejlesztésre, a lassabban fejlődők felzárkóztatására. A hibák, tévesztések észlelése rövid idő alatt történő javítása, korrigálása napi munkánk szerves része.
Tisztelt Szülők!
Munkánk során számítunk a családi ház cselekvő együttműködésére, igyekszünk Önöket folyamatos információval ellátni gyermekük haladásáról, fejlődéséről, sőt nyílt tanítási napjainkon betekinthetnek a pedagógiai munka rejtelmeibe is, ahol közvetlenül megtapasztalhatják a tanórai munka légkörét a tanulásszervezési módok és módszerek sokszínűségét. Látni és érzékelni fogják az iskolai környezet esztétikusságát, a dekorációk igényességét és az osztálytermi berendezési tárgyak felfrissülését. Érzékelni fogják továbbá azt is, hogy iskolánkban modern eszközökkel felszerelt számítástechnikai szaktantermet találnak, ahol nyitottá válik a világ a kosdi iskolások számára is, de ugyanakkor képességfejlesztő szoftverprogramunk segítségével célirányos képességfejlesztés is történik. Látni és tapasztalni fogják, hogy tanítási órán kívül sportkör és művészeti iskolai képzés (dráma-színjátszás és képzőművészet tanszak) biztosítja a szabadidő tartalmas eltöltését.
Meggyőződhetnek róla, hogy sokoldalúan képzett, lelkiismeretes, igényes, gyerekeket szerető pedagógusok tanítanak iskolánkban, akik legjobb tudásuk szerint nevelik-oktatják a ránk bízott tanulókat.
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 81 olvasás




Hozzászólások