Feliratkozások
Vegyes csoport - szakmai szemmel
A heterogén, vegyes összetételű csoportok 3éves kortól iskolába lépésig szerveződnek A gyermekek óvodai életének legmegfelelőbb módja ez a csoportszervezés számtalan előnye miatt.
Előnyei
- A különböző életkor megjelenése elősegíti, hogy az iskolai életet megkezdő gyerekek helyére érkező gyermekek –életkortól függetlenül– könnyebben illeszkedjenek be a csoportokba.
- Ennek az a magyarázata, hogy az így szerveződő csoportokban természetes módon jelenik meg a családias mintára nagyban hasonlító összetétel.
- A kevesebb újonnan érkezett gyermeknél könnyebben megoldható az „anyukás” beszoktatási mód, így fokozatosan válhatnak le egymásról anya és gyermeke.
- A családias légkör ekkor már megszokott módon jelen van az ott maradó gyermekekben, már nem sírnak, ezzel és elfogadó magatartásukkal, vidám játékukkal segítik, hogy könnyebben ráébred az érkező gyermek: „nem is lehet itt olyan rossz…” Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja is kiemeli, hogy az óvodai nevelés célja, hogy az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség kibontakozását kell elősegítenie, az életkori és egyéni sajátosságok, és az eltérő fejlődési ütem figyelembe vételével....valamint segítenie kell egyéni képességeinek kibontakozását…a gyermeki közösségben végezhető sokszínű – az életkornak és fejlettségnek megfelelő – tevékenységekkel, különös tekintettel, a semmivel nem helyettesíthető játékkal.
- A családias szerkezet megnyugtató a gyermekek számára, felgyorsul a szocializáció,
- Ha egy családból több különböző életkorú testvér érkezik, nem kell szétválasztani Őket.
- A testvérpároknál különös gondot fordítunk arra, hogy ezeket a testvérkapcsolatokat két fázisban kezeljük:
- Először: ERŐSÍTJÜK A KÖTŐDÉSÜKET,hogy nagyobb legyen a családból kilépő testvérek biztonságérzete,
- A második fázisban pedig: OLDJUK A TESTVÉREK ZÁRTABB VILÁGÁT, ezzel erősítve, hogy „nyissanak” társaik felé, ÍGY ERŐSÍTVE A TÁRSAK FELÉ FORDULÁS VÁGYÁT. -
Amelyik gyermeknek nincs otthon testvére, annak sokféle élményt nyújt a vegyes csoport, átélheti a testvérkapcsolatok megfigyelését, „mintaadónak tekintve testvért választ magának”. Vagy egy kisebb pajtását, vagy egy számára mintaadó nagyobb gyermeket. - Év elején megszokott, hogy a kisebbeket „pátyolgatják”, dajkálják, ringatókat, mondókákat énekelnek nekik / ezt érezték, látták óvó néniktől, amikor Ők kerültek a csoportba. Szeretnek maguktól „gondoskodni” a kicsikről, sokszor kérni kell őket, hogy ne tegyék meg a „kicsi” helyett, amire az már képes!
EZÉRT IS TARTJUK FONTOSNAK, AZ ELFOGADÓ, ÉRZELMI BIZTONSÁGOT NYÚJTÓ, DERŰS SZERETETTELJES CSOPORTÉLET KIALAKÍTÁSÁT, A MÁSSÁG ELFOGADÁSÁT!
- Kolléganőink tudatában vannak annak, hogy a gyermekek között nem csak „jelen kell lenniük”, hanem beszélgetésekkel, „odakucorodásokkal”, meghittséggel, vagy akár „csak” metakommunikációs jelzésekkel / elismerő tekintet, mosoly, kacsintás, és még sorolhatnánk / biztosíthatják, hogy a „gyerekeik” érezzék, tudják: látom, figyelek rád, észrevettem milyen ügyes és kedves vagy, és nagyon szeretlek… így és ilyennek szeretlek.
- A dicséret, simogatás egy-egy puszi, annak a szóbeli kiemelésével, hogy milyen ügyes volt valamelyik tevékenységben, / a pozitívumok és nem a negatívumok kiemelése!!!! / látványosan segítheti a gyerekek fejlődését.
- Az egyéni fejlődésbeli különbségek ezekben a csoportokban természetes módon vannak jelen. / Csak az óvónő észleli őket és ehhez igazítja fejlesztési lehetőségeit! /
- A kicsiknek szükségük van néha az „elkülönülésre”, elbújásokra, ugyanakkor szívesen figyelik a nagyobbak játékát, mellettük játszanak, vagy éppen bekapcsolódnak azok játékába. - Ezért érvényesítjük szívesen ebben a csoportformában „az együtt és külön elvét” /így igazodva mindegyik gyermek igényeihez. / Ez az elv, és a gyerekek többsíkú magatartása gyorsítja a szocializációt./
- A kisebbeknek nagy húzóerőt jelentenek a játékos, komplex kezdeményezések. Van, hogy játékuk közben hallva az ismétlődő verseket, dalokat stb. magukban mondogatják, / később könnyebben idézik fel ezeket /; van, hogy odahasalva figyelnek egy foglalkozást , és sokszor be is kapcsolódnak annyi időre, amennyire életkoruk és fejlettségük „megengedi”, majd kilépve a foglalkozásból zavartalanul folytatják játékukat./ Ez teljesen problémamentesen zajlik a vegyes csoportokban.
- A tevékenységekben, együttműködésben a feladatoknál, a nagyobbaknál az önkéntesség a játékos foglalkozásokba való bekapcsolódásban nyilvánul meg. Azonban megtanulják, hogy mindennek vannak szabályai, lehetőségekkel együtt. Tehát az önkéntesség náluk nem jelentheti az állandó távolmaradások okát! Ha érettebbek, főleg ha iskolára készülő nagyok, a megkezdett tevékenységet be kell fejezniük. Az állandó „kimaradókat” következetesen odahívjuk az általunk felkínált tevékenységhez. - A tevékenységeket mindig a nagyok szintjéhez tervezzük, ezt egyszerűsítjük le kisebbekhez, eltérő ütembe fejlődő gyerekekhez / fentről-lefelé tervezés/.
- Ezzel erőfeszítés nélkül elérhető, hogy minden gyermek a számára legmegfelelőbb képességfejlesztésben részesüljön, hiszen nincsenek koruk szerint elkülönítve, mint az osztatlan csoportokban. - Éppen ezért, ha egy gyermek kora szerint mégis elmaradást mutat iskolába lépés előtt, még egy évet maradhat saját csoportjában, anélkül, hogy megszégyenülést érezne, elvesztené barátait, addigi megszokott csoportját. „ AZ ÉN LESZEK A NAGY!...BÜSZKESÉGE TÖLTHETI EL”
-A vegyes csoportban nevelődő gyermekek sokkal fogékonyabbak a toleranciára. - Fejlettebb az empátiás képességük, odafigyelésük társaikra, segítő-gondoskodó magatartásuk. Ezért fogadják el könnyen más ütemben fejlődő pajtásaikat és a Sajátos Nevelési Igényű gyereket… akiknek nem csak adnak – hanem akiktől kapnak is!
Amire különösen nagy figyelmet kell fordítanunk még heterogén csoportjainkban:
- A megfelelő életkori arány kialakítására
- A fiúk és lányok „arányára” a csoportban: Megfelelő arány mellett a nagycsoportos fiúk, megfelelő mintát tudnak adni a kisebb fiúknak.
- Az év elején, természetes módon megjelenő STÁTUSZ ÁTRENDEZŐDÉS TUDATOS SEGÍTÉSE. Az érett „mag” iskolába megy, akik eddig mintaadók voltak, főleg középsős társaiknak, akik addig mintakövetők voltak. Ezért tudatosan segíti őket az óvodapedagógus abban, hogy tudatosuljon bennük: nagyok lettek, figyelniük kell arra, hogyan viselkednek, milyen mintát nyújtanak a kisebbeknek.
- Így szeptember – október hónapban újra egyensúlyba kerül az addig átrendeződésben lévő csoport.
ÓVODÁNK KOLLEKTÍVÁJA A HETEROGÉN CSOPORTOKBAN TAPASZTALHATÓ ÁLLANDÓ MEGÚJULÁST, ÖNMAGÁBA VISSZATÉRŐ KÖRFORGÁST, NEM CSAK A GYERMEKEK SZÁMÁRA TEKINTI HASZNOSNAK, MI IS FOLYAMATOSAN MEGÚJULHATUNK, FEJLŐDHETÜNK. TERMÉSZETESEN EGY VEGYES ÖSSZETÉTELŰ CSOPORT SZERVEZÉSE NEHEZEBB, MINT AZ OSZTATLAN CSOPORTOKÉ, DE SZÁMUNKRA MEGÉRI….MI A GYERMEK ÉRDEKEIT SOROLJUK AZ ELSŐ HELYRE!
az Óvoda Nevelőtestülete
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 437 olvasás




vegyes csop.szervezés
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
vegyes csoport
Már nincs óvodás korú gyermekem, de mind tapasztalataim (négy iskolás gyermekem van), mind tanári végzettségem alapján úgy érzem, hogy hitelesen hozzá tudok szólni a témához.
A gyermekeim jártak Pesten is, itt is óvodába, mind vegyes, mind osztott csoportba. Hogy szakmailag miért jobb a vegyes csoport, arról kitűnő összefoglalást olvashattok a fórumon, én csak néhány megfogalmazott, vagy meg nem fogalmazott félelem eloszlatásában szeretnék segíteni.
A fórumon összesen két érv hangzott el a vegyes csoport ellen.
Az egyik a történelmi, hogy ha 100 évig ez jól működött, miért ne lehetne ezt továbbra is így csinálni?
- Egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy 100 évig jól működött (eleinte bizonyára kisebb létszámmal és vegyes csoporttal működtek az óvodák)
- Másrészt 100 év alatt sok víz lefolyt a Dunán, a megváltozott körülményekhez kell igazítani az óvodai nevelést is, mint ahogy az iskolától is azt várjuk el: csoportos tanulás, kompetencia alapú oktatás…
(- A történelmi érvek egyébként (sajnos) már 100 éve sem állták meg a helyüket. Mikor a trianoni békeszerződés kapcsán a magyar tárgyaló bizottság többek között arra hivatkozott, hogy a területek, melyeket el akarnak venni, ezer éve a mieink, az amerikaiak azt mondták rá, hogy akkor itt az idő a változtatásra.)
A másik érv a vegyes csoport ellen, hogy a sok „nagy” miatt nehezebben szoknak be a kicsik, mert a gyerekek kevésbé toleránsak, mint a felnőttek.
Én éppen azt tapasztaltam, hogy a „nagy” óvodások még nagyon toleránsak, nyitottak és szívesen segítenek a kicsiknek. A legnagyobb lányom 6 évesen állandóan a 3 éves keresztfiamat öltöztette át. De nem kell ehhez rokoni kapcsolat. A fiam az itteni vegyes csoportban szintén megtalálta a maga 3 éves kis barátját, akinek ez bizonyára sokat segített a beilleszkedésben, és a nagyobb is gazdagodik egy ilyen kapcsolatban.
És hadd írjak még egy dologról, ami bizonyára aggaszt több szülőt. Fejlődik-e majd a gyermekem nagyobb óvodásként optimális mértékben, nem fogják-e majd vissza a kicsik? Tud-e majd az óvónő differenciáltan foglalkozni velük?
- A vegyes csoport vezetése valóban nagyobb felkészülést kíván az óvónőktől, s ha ezt vállalják, csak hálásak lehetnek a szülők.
- Én úgy gondolom nem a „matematikai feladatlapok óvodásoknak” és hasonló füzetecskék kitöltésével kell az óvodásokat felkészíteni az iskolára. A legjobb iskola előkészítés, ha szeretetteljes, elfogadó, a családi környezethez leginkább hasonlító légkörben nevelődnek gyermekeink. Gyermekeim mind jó tanulók lettek, az is, akit még 10 éve leültettek fél órás matematika foglalkozásra és az is , aki sokkal szabadabban töltötte el óvodás éveit. Ez nem ettől függ, viszont biztos vagyok benne, hogy érzelmileg gazdagabb, boldogabb légkör teremthető meg egy családi mintára szerveződő vegyes csoportban.
Gondolom, hogy minden szülőnél az a legelső szempont, hogy gyermeke jól érezze magát és boldog legyen.
Borús Eszter
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
vélemény tapasztalatokkal rendelkező kívülállóként
Nagyon sajnálom, hogy a rövidesen átadásra kerülő új ovi miatti örömöt felhőzi a csoportszervezési vita. Természetesen kell beszélni róla és egyeztetni, de azt gondolom nem lehet olyan megoldást találni amely mindenkinek megfelelő. Kérdés, milyen elfogadottság esetén lehet megvalósítani, feltételezem vannak erre előírások.
Tapasztalataim megosztásával szeretnék segíteni a tanácstalanoknak. Három gyermekem van, akik immár 10, 14, 17 évesek. Mindhárom vegyescsoportos volt itt helyben. Enyémek is voltak kicsik, én is féltettem őket a beszoktatásnál, de még az első gyereknél sem volt probléma a korosztályi különbség miatt. Viszont valóban ahogy a kistesó tanul otthon a nagytól, úgy itt is a kicsik-nagyok egymásra hatása megfelelő irányítás mellett hihetetlenül fejlesztő. Értelmileg, szociálisan, érzelmileg. Nálunk jó testvéri kapcsolatok is voltak, így a kisebbek nagyobb biztonságban érezték magukat a nagytesó közelségében. Tudom ez nem mindig jó, de most van másik csoport is ahova járhat ha nem jönnének ki egymással így. A jó óvónő nélkülözhetetlen akármilyen csoport is van. S homogén csoport is lehet pocsék a kicsik szempontjából éppen ezért. Ha valaki bízik úgy az oviban, hogy utóbbi esetben ideíratja, akkor miért nem bízik abban is, hogy vegyescsoport jól működhet? Azt is tapasztaltam, hogy az iskolai évekre is jobban felkészítette a gyerekeket ez a forma. Osztott figyelem, nagyobbak megszokása, egy-két évvel idősebbek között csoporttársak felfedezése. Ez mind megkönnyíti az első tanévet! Természetesen a nagycsoportos korúak felkészítése nagyobb odafigyelést igényel az óvónők részéről. Feltételezem vannak elképzelések arról, hogyan gondolják ezt a pedagógusok. Ha bárkit komolyan érdekelnek a konkrét megtapasztalásaim, szívesen személyesen is mesélhetek. Hasonlít az eset arra a teljesen máshonnan vett példára mely a következő: évekkel ezelőtt idősebb háziasszony ismerőseim kézzel-lábbal tiltakoztak az automata mosógép ellen. Egyre bizonygatták milyen jó a régi forgótárcsás gép a kis centrifugával és különben is olcsóbb meg hát nem olyan nagy ügy, bírják. Minek az az úri huncutság....... Ma már ők is váltottak.
Csak azt szeretném elérni soraimmal, hogy ne megszokásból, dacból ellenkezzen bárki most. Észérvekkel észérvek ellen, meghallva a jó szót . Kívánom, hogy sikerüljön nagyobb sérülés nélkül felülkerekedni ezen a problémán, ne egymás ellen, hanem egymásért. A gyermekekért.
Fábiánné Kőszegi Erzsébet 21 éve idetelepült "gyüttment"
bobe
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
pedagógus szemmel
Ne az ósdi könyvek szakértsenek!
Bár pedagógus vagyok, az óvodás kor nem volt tananyagunk, így nem vagyok teljesen kompetens. Ennek ellenére kicsit mégis, mivel tudom, hogy milyen a képzési rendszer haznánkban. Sok helyen - főleg a felsőoktatásban - azt tanítja a tanerő, amit tanult vagy kcsit utána kidolgozott. Még két éve az ELTE-n DOS operációs rendszert oktatták, ugyanaz, aki nekem annak idején, ugyanúgy - csak eltelt 15 év...
Ez van mindenhol, ahogy hallom. Az egeri főiskolán pl. tudom, hogy lehúzzák a vegyes csoportot. De ez nem azt jelenti, hogy ez tudományos - ez azt jelenti hogy az a főiskola nem képes más akkreditált tanerőt szerezni a szakterületen, mint aki beragadt a 30 évvel ezelőtti érvekbe, amikor a nem hivatalos módszerek rendszerelllenes alapon számítottak üldözendőnek.
Kétségtelen, hogy a pedagógustól ez a módszer elhivatottságot vár. (Ahogyan a szülő számára is nagyobb kihívás különböző korú gyerekeinek egyszerre kedvére tenni.) De vállalták.
Szakmaiság és népítélet
De érthetetlen számomra, hogy szakmai vitát ebben a béna társadalomban hogyan lehet a népre bízni. Ki ért jobban a gyerekhez: aki erre tette fel életét és tanulta évekig, és gyakorolja évek óta- szorozva 10, mert együttesen döntötték el - vagy egy szülő?
Legközelebb arról lesz aláírás-gyűjtés, hogy hogyan kell egy út burkolatát rétegelni, mert valaki szerint az úgy nem jó? És majd a képviselőtestület dönt erről?
A "sok" valódi arca
Az aláírásgyűjtők egyetlen érve, hogy "sok" anyuka ellenzi.
Érdekes, hogy szülői értekezleten senki sem volt, amikor én ott voltam - vagy csak nem mertek megszólalni? Olyan ijesztőek az óvónénik, hogy nem lehet nekik megmondani, ha más véleményen van valaki?
Továbbá kérdés, hogy az ellenzők miért nem mentek el (úgy tudom, dolgoztam akkor) arra a tájékoztatóra, ami miattuk lett megtartva, hogy ott személyesen védhessék meg álláspontjukat.
Fehér András okl. tanár.
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
többgyerekesek
Érdekes, hogy nem a több különböző korú gyereket nevelő szülők ágálnak annyira.
Nem azok, aik látják, mennyivel könnyebb a második, harmadik gyerekenek. Akik látják, hogy a többedik mennyivel fejlettebb mint az idősebb testvér ugyanabba a korban... Akik látják, hogy a gyerekek egymástól ezerszer könnyebben tanulnak.
A nyúlketreceimre lakatot kellett vennem amikor a második gyerekem négykézláb le tudott mászni oda, mert a 3 évestől el tudta lesni hogyan kell a drótot kitekerni és kinyitni (igaz járni nem tudott, kapacskodva állt fel), hogy a nyuszit megsimogathassa.... Amit a nagy nem tudott lelesni tőlünk a kicsi leleste a "nagy"-tól.
Mint szülő ez a tömör véleményem - ha lesz időm írok még egyéb érveket, tapasztalatokat.
Fehér András apuka.
(a 3 gyerek jelenleg 3-5-7 éves)
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
színvonal
Nagyon örülök ennek az összeszedett írásnak*, köszönöm.
Remélem ezentúl hasonló színvonalon, érvek mentén zajlik majd a vita.
Ha az ellenzők írnak össze hasonló színvonalú érveket, az is kikerül a címlapra.
Ezt mondom mint független webszerkesztő.
Fehér András
*bár ha jóval korábban megérkezik ez az írás, szerintem egyből feltette volna a lécet egy normális vitához.
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!