Október 23. (2009)

Én még sok mindent nem értek, és sok mindenről szerencsére fogalmam sincs - de talán épp ezért érzehetnénk jobban kötelességünknek, hogy mindezt megértsük. Hogy jobban értékeljük, azt, hogy olyan korba születtünk... Most nem fegyvert ragadva kell hangot adnunk az akaratunknak, ma másképpen kell harcolni az igaz-ságtalansággal szemben.
De harcolni ma is kell: és épp az emlékezés lehet az egyik fő fegyverünk.
1956 forradalmárjai hősök voltak. Ők sokat áldoztak azért, hogy nekünk jobb életünk lehessen.
A mai világban is szükség van hősökre, olyan bátor emberekre, akik nem csak a saját hasznukat keresik. De ez a bátorság, hősiesség nem csak a mozivászonra kell, hanem a való életbe is.
Ezeket az értékeket próbálta átadni az idei megemlékezés, amiben mi iskolások is részt vettünk a Vajda Edit tanárnő által betanított műsorral, amelyben a mondanivalót versekkel, zenével és mozgással közvetítettük. Rengeteget próbáltunk. Leginkább a koreográfia okozott nehézséget, de a verseket is sokszor elmondtuk, és én már szinte mindenkiét kívülről tudtam, de mégsem értettem egészen, hogy ezekkel a sorokkal mit is akar mondani nekünk a költő. Amikor utoljára adtuk elő, akkor már úgy érzem, jobban elgondolkoztam, és legalábbis egy részét megértettem. Ez a műsor nem csupán a nézőközönségnek adott sokat, hanem nekünk, szereplőknek is. Persze egészen csak azok érthetik 56 lényegét, akik akkor az utcákra vonulva harcoltak a szabadságért.