Feliratkozások
Képernyőink túloldala
Egy település élete nem a lakosok magánéletének összességével mérhető, hanem a közösségi eseményekkel. Nem mindenki tud minden fontos
programon ott lenni, de vajon észrevettük-e, hogy Kosdon van egy állandó résztvevője a rendezvényeknek? Ha nem tudjuk vagy nem akarjuk meghozni azt az áldozatot, hogy időnket a kosdi közös-séggel töltsük, valaki megteszi ezt helyettünk: a kosdi TV által kicsit mit is ott lehetünk.
A helyi TV több mint 10 éve működik. Az első élő közvetítés az 1994-es éjféli mise volt, első adása pedig az októberi szüreti felvonulást és bált mutatta be felvételről. Biber Kálmán alapította saját ötlet alapján, az akkori váci Elektroszignál mintájára. Kezdetben képújságként szolgált, Info Tv Kosd néven, ahova bárki feladhatott hirdetést, helyi híreket, és ezeket sugározta a csatorna. Ez a funkciója a mai napig megmaradt, persze modernebb formában. Emellett a helyi közérdekű eseményeket vették fel.
1998-ban a testületi ülések közvetítése is megkezdődött, és innentől vált rendszeressé a helyi tv élő adása. Évről-évre akadtak segítői a televíziónak. Elő-ször különböző műszaki berendezéseket adtak, majd biztosították a kamerát, később pedig operatőri segítség is érkezett. 2000-től Kánai Gáborral bővült a Kosdi Televízió „stábja”, aki mind operatőri, mind szerkesztői segítséggel szolgált. Otthon a tv előtt ülve nem is gondolnánk, mennyi fáradságos munka rejlik egy-egy ilyen műsorban vagy élő adásban. Legyen szó egy ünnepség felvételének megvágásáról vagy az ott végzett operatőri munkáról. Falunk egyik ilyen jelentős rendezvénye a Karácsonyi díszek című verses, zenés műsor. Dr. Kernács Károly szervezésében már 2001 óta minden év decemberében két nyugodt délutáni napon rendezik meg. A műsor különlegességét az adja, hogy kizárólag falubeli írók, költők, versmondók és zenészek lépnek fel. Minden korosztályból vannak előadók, a gyerekektől az idősekig. Az otthonos, családias légkörben fellépőknek az a céljuk, hogy Kosd lakosságának adventi, karácsonyi han-gulatot teremtsenek, és ezzel jelképesen ajándékot tegyenek Kosd karácsonyfája alá. A minap, mikor nosztalgiázni támadt kedvem, előkerestem az elmúlt évek műsorait. Érdekes volt látni, hogy a szereplők mennyit változtak az évek alatt. Valami viszont nem változott. Ez a kis zenés műsor évről-évre megmaradt.
Idén is álljunk meg egy pillanatra, üljünk le a televízió elé, és nézzük meg Kosd Karácsonyi díszeit, hogy a mi otthonunkba is beköltözzön a műsor adta meleg, karácsonyi hangulat.
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 161 olvasás




Hozzászólások
Sajtóhibák!
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!