Feliratkozások
A március 15-i ünnepség szereplői szemszögből
Sziasztok! Most le fogom nektek írni hogy milyen is volt átélni ezt az egész műsort szereplőként.
Az ünnepség előtti héten, hétfőn kezdtük el a próbákat, először csak mozgással, majd szöveggel is. Minden napra jutott próba hol a nulladik órában, hol órák után. Részenként raktuk össze a műsort, így a legapróbb hibákat is ki tudtuk javítani. Ezek az általában 30-45 perc hosszú időszakok nagyon viccesen teltek. Sokszor nevettünk azon hogy a másik nevet, de aki elkezdte a nevetést az sem tudta hogy igazából min is nevet. Bobák tanár úr óriási energiát fektetett abba hogy minden tökéletes legyen. Végtelen türelemmel, és a legapróbb dolgokra kiterjedő figyelemmel csinálta ezt végig. Az hogy a 12 pont hogy lesz elmondva, az utolsó előtti napokig számunkra is titok volt. Az eszközökkel, beöltözéssel már csak az utolsó próbákon kezdtük el eljátszani. A díszités gyönyörű volt, köszönet az osztályoknak. Amikor már élesben ment, óriási élmény volt a közönséget látni amint nagy átéléssel néz. A műsor végén, mikor levonultak az osztályok megfáradtan beszélgettünk, majd elkezdtük elpakolni a székeket, padokat. Miután ezzel is végeztünk a szórakozás vette át a helyet. A kardokkal (nem veszélyesen) harcoltunk, a kalapokat felvettük, hülyéskedtünk. Egy mondatba összefoglalva: egy életen keresztül megmaradó élmény volt.
Hát részemről ennyi lenne, tudom van mit csiszolni írói képességeimen de még kezdő vagyok ebben a témában :D
Fábián Máté
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 96 olvasás




Hozzászólások