Feliratkozások
Az Aranykocsi tánccsoport
Az Aranykocsi tánccsoport néptáncosai közül egy fiatalember, Cziráki Attila 2007 szeptemberétől falunkban tanít, 2008 nyarától pedig községünkben is él. A „Tanító bácsi” hetente tart néptánc oktatást az iskolában.
Hogyan kezdte?
1995-ben lelkes fiatalokból néptánccsoport alakult Kocson, s 1997-ben megalapították a Kocsi Hagyományőrző Egyesületet, melynek Cziráki Attila is tagja volt. A Kocsi Hagyományőrző Egyesület Kocs község múltját, hagyományait, a magyarországi néptánc hagyományait őrzi, ápolja. A megyei és országos gyermek néptánc fesztiválokon is remek eredményeket értek el a kis táncosok. Műsoraikkal azóta folyamatosan színesítik Kocs kulturális életét, minden évben fellépnek pünkösdkor, augusztus 20-án és a szüreti felvonuláson. Jelenleg öt csoport működik az egyesületben.Műsoraikban felvidéki, mezőségi, kalotaszegi, délalföldi, ipolymenti, rábaközi, keménytelki, somogyi, szatmári, moldvai, felcsíki, székelyföldi táncok szerepelnek. (Forrás: Kocs település honlapja)
Tavaly nálunk is felléptek a falunapon. Reméljük, hogy a kosdi fiatalok is ráéreznek a néptánc zamatára és egyre többen fognak kapcsolódni Attila bácsi csoportjához. Első nagyobb fellépésük az október 4-ei szüreti felvonulás lesz. Kíváncsian várjuk!
R.Z.-né
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 135 olvasás



Hozzászólások