Feliratkozások
Polgárőrség-Rendőrség-Államadósság-Királyság
Olvastam egy írást Varga Géza írástörténésztől, aki Dr. Tóth Zoltán József egyetemi docenstől idéz az alkotmány illegitimitásáról: Idézet: Dr. Tóth Zoltán József egyetemi docens (az alkotmány illegitimitásáról): "Jogászhoz méltó rendszerezettséggel foglalta össze, hogy miért illegitim a jelenlegi magyarországi alkotmány. A cikkből kiderül, hogy a föld privatizációja semmis, valamint az államadósság is semmis."
Aztán végighallgattam egy beszélgetést egy "nemzeti" TV-csatornán, ahol neves közgazdászok az államadósságról beszélgettek. E beszélgetésből megtudtam, hogy velünk (Magyarországgal) szemben kezdeményeztek könnyítéseket. Itt ebben a műsorban konkrétan két esetet említettek.
1. A Brady-tervet Magyarország automatikusan elutasította!!! az akkori jegybankelnök (Surányi Gy.) közbenjárására. Ugyanekkor a lengyeleknek az államadósságuk 40!!! %-át engedték el. (Erről az eseményről többször hallhattunk).
2. A másik kezdeményezés az IMF-től érkezett. Egy belga ember kezdeményezte, hogy azoknak az országoknak, akik rendesen törlesztettek, adjanak lehetőséget egy hosszabb lejáratú adósságtörlesztésre. Erről született is egy elvi megállapodás (talán Japánban). Mire a magyarországi jegybanktól kaptak egy igen csúnya hangvételű levelet, miszerint: Mit képzel az IMF, hogy mi átütemezzük az adósságot? Vagyis, nem hogy mi nem kezdeményeztünk, ennél sokkal rosszabb a helyzet: Ami velünk szemben kezdeményeztek, azt is elutasítottuk!
A műsorvezető költői kérdése azóta is ott lebeg a levegőben: "Létezik olyan, hogy az ország pénzügyi szakemberei a saját országuk ellen dolgozzanak évtizedeken keresztül?"
Dr.Tóth Zoltán József jogtörténész és politológus, egyetemi docens a Szent Korona-tan hirdetője a 2010-ben megalakult magyar kormány honvédelmi államtitkára volt. Arról, hogy miért vált meg állásától az új alkotmányelőkészítés kellős közepén, csak találgatni tudunk.
Lehet, hogy ő is a ma is hatályos, Szent Korona tanra épülő történelmi(ti) alkotmányunk jogfolytonosságának visszaállítását szorgalmazta? Nem tudjuk a választ. Azt viszont tudjuk, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben - ha kormányunk valóban kíváncsi a nemzet, az istenadta nép véleményére -, úgy illett volna népszavazást kiírni az új alkotmányról, nem 12 kérdésre leegyszerűsíteni a dolgot.
Hasonlóan történt a "Lisszaboni Szerződés" megszavazása is, azzal a különbséggel, hogy az a közvélemény teljes kirekesztésével történt! Visszatérve az államadósságra: illegitim alkotmány alapján hozott törvények és döntések nem kötelezőek ránk nézve! Azaz, nincs
államadósság!!!
Így aztán végképp nem értem, hogy akkor, amikor gyermekek éheznek, idős emberek fagynak meg, reményvesztett fiatalok menekülnek országunkból külföldre stb., hogyan létezik az, hogy kormányunk elsődleges feladatának - a sokak szerint nem is létező - államadósságunk visszafizetését tűzte ki.
Miért nem akarnak hallani sem arról, hogy legalább próbálják meg újratárgyalni, hiszen tudjuk, hogy ez egy adósságcsapda, ez az adósság egyre több lesz, miközben ez a nemzet már nem bír el több terhet!Vajon mi lehetne fontosabb a magyar nemzetnél?
Mit hagyunk örökségül gyermekeinknek, unokáinknak? Adósságot, szolgaságot? Ha majd egyszer megkérdezik tőlünk:
- Megtettetek-e minden tőletek telhetőt, hogy ne kelljen szégyellnem azt, hogy magyar vagyok és ne kelljen ezért félelemben élnem?
- Megtettetek-e minden tőletek telhetőt azért, hogy az a föld,melyért ősapáink vére folyt, soha ne kerülhessen idegen kézre?
- Küzdöttetek-e azért, hogy az új alkotmány készítésekor a kormány ne új alkotmányt szerkesszen, hanem állítsa vissza régi történeti alkotmányunk jogfolytonosságát, mely a magyarság megmaradásának biztosítéka?
Nos, mit fogunk válaszolni???
- Emeseálma blogja
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 601 olvasás




Hozzászólások
vígadva sírunk!
Egy portálnak eredeti megoldási javaslata van az államasósság-problémára :)
http://hircsarda.blog.hu/2011/03/22/autonepperek_tekerik_vissza_az_allam...
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
Múzsa lettem!
... úgyhogy a pocakocskát tényleg le kell adnom... :)
Fehér András, főszerkesztő, webmester
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!