Feliratkozások
Patakparti történet
Szeretném megosztani az alábbi történetet, ne hagyjuk, hogy ilyesmik bűntetlenül maradjank.
2011. március 15-én gyermekeim a patak mellett játszottak. Közterületen voltak, egy kerítés mellett, ott van híd mellette le lehet menni a patakhoz.
A kerékpárjaikat az árok szélén kitámasztva hagyták. Egy idő után jött a kerítés másik oldaláról egy ember, ő lakott ott.
Dühöngött egyet, hogy mért dobálják a köveket a patakba, mért tépkedik a rügyeket a fákról (megjegyzem, ezt mind tagadták a gyerekek, és hiszek nekik), majd elkezdte belökdösni a pakatba a bicikliket.
Kezdte a lányoméval, aztán a fiamét, majd a harmadik gyerek gyorsan rápattant, hogy megyünk megyünk, ne tessék bántani.
Mikor a gyerekeim bőgve hazaértek a sáros és sérült bicajokkal, azonnal visszaindultam, hogy kérdőre vonjam az embert.
Szóváltás volt köztünk (szokásos dolgok, hogy neveljem meg inkább a kölykeimet, és mindig ez van - minden addig arrajáró gyerek okozta sérelem rajtam csattant), elkezdett fenyegetőzni, hogy legközelebb, ha meglátja a gyerekeket, őket dobja be.
Na erre mondtam, hogy jó, akkor fizesse ki a bicikliszervíz költségét, erre nyilván elutasított.
Ezt az eljárást mindenképpen minősíthetetlennek tartom, egy gyereket se fenyegessen ilyesmivel senki, ráadásul ártatlanul, jól megfélemlítette a gyerekeket, a közelbe se mernek menni azóta, pedig arra laknak barátok, osztálytársak, akikkel azelőtt játszottak.
Megtettem a hivatalos lépéseket.
Tatár Szilvia
- Rapsonné blogja
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 521 olvasás






Hozzászólások
még egy adalék
A történethez hozzátartozik, hogy ma megmutattam neki a javítás számláját, amit egyrészt nem hitt el, másrészt flegmán közölte velem, hogy úgysem tudja rábizonyítani senki, hogy ott volt és belökdöste a bicikliket, harmadrészt viszont neki tanúi vannak, akik látták a gyerekeimet hazabiciklizni (az egyik kerékpár részlete látható a fotón, a másikat alig lehetett hajtani, mert elhajlott a pedálkar).
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!