Korszakzárás és várakozás

Színvonalas újsággá fejlődtünk, nemhogy falusi lapokkal, de sok városival összevetve is. Noha nem színes, mégis sokszínű lett. Talán nagyobb sikere lett volna egy pletykalapnak „Totyka bácsi az árokban” és „Kivel kavar a presszó énekesnője?” címekkel. E helyett ehelyütt mi csupán azt próbáltuk tudatosítani, hogy az informálás fontos. Nagyon sokan segítettek és segítenek minket – ennyi idő után igazi csapatot sikerült kialakítani, még képzett újságíró is került közénk (bár mi is képeztük közben magunkat). Sok célunk volt amikor megalakultunk – de nem biztos, hogy egy nyomtatott újság segítheti legjobban ezeket a célokat.

Ám nem hagyjuk, hogy a sok lelkesedés veszendőbe menjen: őrizzük a parazsat az internetes portálon. Ott ráadásul sokkal naprakészebbek lehetünk, nem köt a szűkös terjedelem, sem képek, sem írások esetén, még videó-anyagokat is közzétehetünk – sőt a hozzászólások, vélemények is helyet kaphatnak, így a lap közösségépítő oldala jobban kidomborodhat. Egyetlen – nem kis – probléma, hogy ily módon csupán a lakosság számítógépező részéhez képes eljutni. De talán sokkal természetesebb, egészségesebb formája az információcserének a személyes találkozás, amint azt a neminternetezők teszik… Irigylem – csak az időhiány...

Nyári lapszámunkkal kapcsolatban elhangzottak olyan kritikák, melyeket ha szó nélkül hagynánk, az gyávaságnak tűnne. Először is nem voltunk „hálátlanok”, az építő kritikát a közösség érdekében fejtettük ki. Erre akkor is lett volna erkölcsi alapunk, ha az újság az önkormányzaté (nem az övé), hiszen akkor sem a képviselőké. Az óvodai költségvetést elemző cikkünk állítólag sok pontatlanságot tartalmazott. Ha ez igaz, akkor azonnal az interneten közöltetniük kellett volna egy helyreigazítást (ehhez nem is kellek, bármelyikük feltölthette volna), és a képviselő- testület megszavazhatta volna (napirenden voltunk!), hogy a választási lapszámunk közölje ezt le. Egyébként határozat nélkül is közöltük volna. Ha lett volna, aki képes egy másik álláspontot megfogalmazni, képviselni.

Nem hiszem, hogy alapvetően befolyásoltuk a választást, csupán egy csepp volt szavunk egy telt pohárban, csupán szavakba öntöttük, amit mindenki gondolt. Senki nem számított erre az összeredményre, magam részéről négy év múlva számítottam hasonlóra. A Pilisből költöztem ide, láttam az ottani folyamatokat, és világos volt, hogy Kosd is óhatatlanul az agglomerációs települések sorsát követi. A „tősgyökeresek” azokon a településeken óhatatlanul azzal találták szemben magukat, hogy az „ideszületés” önmagában már nem érték. Ez mindenhol krízist okozott, ám én bízom abban, hogy a jövő Kosdját sikerül új közös értékekre alapozva felvirágoztatni. A most eljövendő Karácsonyt talán lehetne erre a célra felajánlani. És ebben az adventben erre készülni.

Milyen furcsa fogalom az ADVENT! A fordítása lehetne „megérkezés” – mégis „várakozás” értelemben használatos. Azt várjuk évről évre, aki már megérkezett. Azt a Kisdedet várjuk, aki rég felnőtt, aki tanított, megölték, feltámadt. Aki már akkor is velünk volt, mielőtt közénk érkezett, de még inkább velünk tud lenni, mióta elment. Adventben összekuszálódik az idő, értelmetlenné válik a közel és a távol – hogy felkészítsen egy ünnepre, amikor az új időszámítás kezdődött. Pedig nem történt semmi különleges, csak az egyik állapotos nő egy falu szélén vajúdni kezdett és szült. Távol Augustus reformjaitól egy messzi, poros tartományban… Őszintén szólva melyikünknek tűnne fel, ha egy ködös keddi napon Cselőtén szülne valaki? Aki csak épp erre járt…

Az új korszakok nem úgy kezdődnek, hogy nagytorkúak rendszerváltásokról beszélnek – 1789 óta folyton új korszakokról beszélnek, de csak ugyanazokat a legó-kockákat rendezik át. Aki akkor megérkezett, az viszont azt mondta: nem kellenek ezek a játékkockák, építkezzetek másból. De az emberek inkább legóznak tovább, és évente várják, hogy szépeket mondhassanak a szeretetről. Talán hazánkban vagy községünkben is elkezdett csírázni valami. Nesztelenül. Csak bölcsek és próféták veszik észre, csak pásztoroknak szól a hír. De a jó Várakozás mindenki szívét megtisztítja. Az ünnepet remekül jelképezhetné a karácsonyi kaktusz is:: kissé szúrós, mint az élet, ám ha megfelelően bánnak vele, a legnagyobb tél közepén bont gyönyörű virágot. Akár a lelkünk...

Fehér András, felelős szerkesztő