Lobogó és kereszt

Számomra érthetetlen módon, az internet világában, ahol néhány kattintással elérhető a világ, még mindig vannak olyan emberek, akik felülnek a gyakran ferdítő médiának, a hazug, csak saját hasznukat néző politikusoknak, akik az Árpád-sávos zászlót nyilas zászlóként emlegetik. Ők azoknak hisznek, akiknek a Szent Jobb csupán egy „tetemcafat”, a Szent Korona egy „svájcisapka”, nemzetünk szent madara, a turulmadár, pedig egy „mesebeli, dülledtszemű tojó”. Biztos, hogy fontos az ilyen emberek véleménye?
Akik nyilas zászlónak mondják az Árpád-sávos zászlót, azok még soha nem látták azt. A nyilas párt zászlaja a következőképpen nézett ki: piros alapon a jobb oldalon négy fehér sáv, a bal oldalon, pedig egy négyágú zöld nyíl, közepében egy „H” betű. Ezzel szemben az Árpád-ház zászlaja négy piros és négy fehér (ezüst) sávból áll. Ez a zászló a XI. századból való és a legősibb zászlónk. A rajta megjelenő motívum történelmi zászlóink és címereink természetes része mind a mai napig. Több mint 27 címerünkben és lobogónkon szerepel, nemzetünk folytonosságát, a magyarság összetartozását és létét hirdetve. Az 1300-as évek második felében készült Képes Krónika több képén is megjelenik, például a mogyoródi csatát bemutató képecskén, ahol Géza herceg seregei legyőzik Salamon király csapatait. Géza mint I. Géza király vonult be a történelembe. Ugye, nem gondolja senki, hogy már akkor is voltak nácik? A két zászlót csak a rosszindulat azonosíthatja, főleg ha belegondolunk, hogy a ma használt nemzeti zászlónkban hány évig volt benne a vörös csillag. Ez a jelkép bizony sokakat a kommunizmusra emlékeztet, amely nevében a Földön becslések szerint 100 millió embert öltek meg. A piros-fehér-zöld színű lobogónk akkor kommunista zászló?
Másik fontos jelképünk a kereszt. Úgy gondolom, kijelenthetjük, hogy a kereszt felekezeti hovatartozás nélkül minden keresztény embert Krisztus halálára, az üdvösségre és az örök életre emlékeztet. Attól félek, hogy ha hagyjuk elveszni nemzeti jelképeinket, őseink által ránk hagyott ereklyéket, akkor eltűnhetnek a templomainkról, a szív fölött viselt nyakláncainkról a keresztek is. Mert vannak olyanok, akik Krisztus keresztjében csak egy kivégzőeszközt látnak, és talán soha nem értik meg, hogy ezzel az önfeláldozással sikerült az emberiséget megszabadítani bűneitől, és egyben legyőzni az addig legyőzhetetlent.
A kereszt elleni szóbeli és szellemi hadjárat nemrégiben testet öltött Adel Smith, az olaszországi muzulmán szövetség elnökének a személyében, akinek sikerült elérni a strassbourgi Emberi Jogi Bíróságon, hogy a keresztek kerüljenek le az iskolák faláról, mert az zavarja és sérti őket. Úgy gondolom, az olaszok nem küzdöttek azért, hogy a beköltöző nem keresztények megtisztítsák iskoláik és közintézményeik falait a keresztektől. Mégis eljutottak idáig. Kijózanítóan hatott számukra, hogy ez is megtörténhet. Eljuthatunk odáig is, hogy templomaink keresztjei is zavaróak lesznek?
Visszatérve csonka országunkba és jelenkori címerünkhöz, ahhoz a címerhez, amely a megmaradt magyarság összetartozását hirdeti, örömmel tölt el, hogy Árpád-sávos motívumunk és Szent Koronánk 2010-ben is e nemes jelkép részét képezi.
Reméljük, ez így is marad még egy pár ezer évig. Az elmúlt ezer év alatt sokszor néztek fel atyáink az Árpád-sávos lobogóra, harcoltak vele, érte, és értünk, harcoltak azért, hogy egy olyan hazában élhessünk, ahol büszkén vállalhatjuk múltunkat, jövőnket, jelenkori tetteinket. A múltat „végképp eltörölni” helyett pedig okuljunk tetteinkből, lássuk meg, honnan jövünk, és így látni fogjuk hová kell tartanunk. Ebben segít hagyományaink megtartása, ősi jelképeink tisztelete.
Kosd már az Árpád-korban is lakott település volt. Úgy gondolom, ha van község, amelyik joggal használhatja az Árpád-sávos zászlót, az a mi településünk. Óvjuk hát, és ne bántsuk. Mert ahogy mi bánunk őseink jelképeivel, úgy fognak bánni gyerekeink és unokáink is azokkal a jelképekkel, amelyek nekünk fontosak.