Feliratkozások
2009. Szent Istán nap
Augusztus 19-én délután az általános iskola melletti Millenniumi Emlékpark volt a helyszíne Kosd község Szent István napi ünnepségének. A műsor dr. Varga Lajos segédpüspök ünnepi beszédével kezdődött. Állam- és egyházalapító királyunkról mondott szavai, az első uralkodónkról bennünk élő, sokszor egyoldalú képet árnyalta, mely csak a szentet, vagy csak a véres kezű uralkodót idézi elénk. Nemcsak Szent Istvánt mutatta be, hanem a kort is, amelyben élt, s ezzel országalapítónkat az őt méltán megillető helyre tette.
A műsor második felében Imre Zsolt, a Pest Megyei Közgyűlés elnöki tanácsadója ünnepélyes keretek közt átadta a polgármester asszonynak a millenniumi megyezászlót.
Ezután következett a Kosd Község Díszpolgára kitüntetés átadása Benefi Lászlónak, a felvidéki testvértelepülés, Kéménd polgármesterének.
Az új kenyeret megáldotta és megszentelte a katolikus káplán és a református lelkész, majd a kenyeret megszegve a közösség jelen lévő tagjai részesültek belőle, erősítve ezzel is az összetartozás érzését. (A katolikus egyház a communio latin szót használja az áldozásra, melynek során kenyér, illetve ostya formájá-ban Krisztus testét vesszük magunkhoz. Ez a szó közösséget jelent.)
Majd következett a tönkrement s mostanra újjáépített millenniumi emlékmű és millenniumi zászló felavatása, megszentelése.
Az ünnepséget Horhi József alpolgármester vezette, s az ünnep fényét emelte a fellépő Gratia Nostra Vegyes Kar, a Rozmaring Hagyományőrző Csoport, a kosdi óvodások, valamint a népviseletbe öltözött diáklányok és a kosdi huszárok jelenléte. Verset mondott Horhi Mihályné, énekelt Horhi Zsanett, Marton Andrea és dr. Kernács Károly.
Hozzászólás, feliratkozás: regisztrálj + lépj be!
- 4351 olvasás





Hozzászólások